Budapest, a főváros, az élettér, a tér, amelyben élünk. Személyes történetek helyszíne, másoktól hallott történetek helyszíne. A budapestinek A város. Ahol él, amit szeret, amit elvisel, amiben könnyen eltalál innen oda, ahol könnyen eltéved, ami sokszor már a vállát nyomja.

Költőink Budapestje verseikben.

Kosztolányi Dezső: Budapest

Ó, mint imádlak, mint szeretlek
csordult szivem bálványa, Pest;
ha rámfuvall százszínü lelked,
a vér eremben újra pezsg.
Hogy ifju kedvvel felkerültem,
egy más világ zajgott körültem
s sajgó reménnyel, tétován
bolyongtam útjaid során;
díszházaid kő-Bábelében
zendült meg lantomon a húr,
míg fönnröl a lágy, kék azúr
szelídeden simúlt elébem.
Zajnak, tudásnak városa
el nem felejtelek soha!

Vágyódom én mindég utánad:
ha lábunk friss havat tapos,
s zivataros ütembe vágtat
tovább a csörgő villamos;
de lantom egyformán magasztal,
ha langy, fuvalmas, halk tavasszal
aszfaltba nőtt lombok között
járkál selyembe öltözött
sok lányod, asszonyod s amint mén
szines napernyő-árny alatt
számítva, büszkén, hallgatag
hódít, igéz, reánk tekintvén...
Ó Pest, mi sok szép asszonyod -
s szivet szivem mégsem lopott.

Mindegy. Habár ez a sugáros
érzés reménye nem követ,
szeretlek, édes, büszke város,
imádom a porod, köved,
a partot a nagy, zöld Dunával,
a szürke Gellért bércit által,
mely büszkén nyomja fel tovább
horpadt, de gőgös homlokát;
ott búg, süvöltöz a hajósip,
tolongnak a hidak előtt,
izzadnak a járókelők,
az elhagyott nyomor vivódik;
fuldoklik és felsír, az, ez,
de hangjok a zavarba vesz.

Amott a fellegekbe lebben
intőjelül, virágtalan,
méltóságos, sötét tömegben,
kőtrónusán az agg Arany.
Körötte sok korcs, vézna gyermek,
kik - törve - németül csevegnek
fitymálva a hazájukat.
S itt elfog egy bús hangulat:
várom, mikor mozdul ez ősz fej
s ércbuzogányt mikor ragad,
hogy az erőtlen fiakat
lesujtsa mózesi erővel.
Ércorrán másznak a legyek.
Nem mozdul... Én továbbmegyek.

Itt minden ifju s mégis emlék,
itt minden új s máris erő;
e partokon nézhette sergét
Mátyás király, a Bécs-verő,
ott a lépcsőfal, ősi csarnok,
hol a lázas tömeg kavargott,
mit részeggé tett a tavasz.
Bezzeg megváltozott ma az!
Mert bár e hős nép szónokol még,
ma már az ifju is öreg
s nem jár itt más, mint legfölebb
néhány könyvtárőr, béna honvéd,
míg künn a rikkancs-száj szalad
s harsányan orditoz: "A Nap!"

A kávéház mélyébe soknak
kitárul az üres világ.
Az alkusz kínosan nyomorgat
szájában egy virzsiniát;
fenn a plafonon ég a villany,
a borfiú sürögve illan;
a füst, a hő, a lárma nő,
a férfi sok, de több a nő,
ki összejő s mint holmi zsúrnál
ásit, kacag, fitymál, nevet,
mellette jajgat a gyerek,
kezében egy jófajta: Journál
s a nagy tükörbe bágyatag
látszik a füstös forgatag.

Gyorsan fizessünk, itt az alkony,
menjünk hamar, megfojt e hely!
A népes korzó áll a parton
s a lányka mindig érdekel;
halkan susog a sok platánfa,
bódít a hó-akác virága,
az ember ismerőst kutat...
Nézd itten a szökőkutat!
Párkány-szögelletén a kádnak
sok moh-lepett, bús nimfa van
s oroszlánfői untalan
gyöngyös, fehér vizet okádnak,
mig az emelt, magas sikon
blazirtan áll egy vén Triton.

Itt fényes az éj, mint a nappal
s akár az éj, bűnös a nap,
a vérbe lázadozva nyargal
a szenvedély s zajong, kacag.
A csendes utcán nagy titokban
vörössugáru lámpa lobban.
Egy udvaron sípláda szól
s a fél ház vele búg, dalol,
elvész a szó a kába zajban.
Máshol nyekerg a hegedű,
hajlongva kér a félkezű,
és a szemétládára pattan
két sápatag, korán okos
négyéves lányka s - bosztonoz.

Az égi rózsák fenn kinyílnak,
a sárga hold az égre lép
s halkan kigyúl, mint földi csillag,
a sok bioszkóp szerteszét.
És tódul a néző ezerszám,
bőg, csattog a vastorku reklám:
"Szenzáció, szenzáció!
A zárdaszűz, a víziló..."
A cimpilimpi zúg, a smokk vár,
pesztonka, asztaloslegény
les, fészkelődik a helyén.
A "zenekar" munkába fog már
s helyéből mindenkit kitúr
pár raccsoló, pipes ficsúr...

Ó, én szeretlek áhitattal
tornyos, kavargó, büszke Pest!
Ha elpihensz, s fáradva halkal
leszáll a csókos, csöndes est,
édes gyönyörtől fuldokolva
megyek ki a körútra nyomba.
Kék és forró az éjszaka,
halk a hegedűhúr zaja.
Bús lelkem ekkor átölelne
magyar, szerelmes városom,
szivemnek húrján átoson
kevély fajom szilaj keserve...
Bár tőlem olykor, pénz hiján
csak rossz hatost kap a cigány.

De félre tréfa, víg enyelgés,
halkabban édes ifjuság!
Így látja Pestet a szerencsés,
de jöjjenek csak a tusák
és törjenek meg búsan, őszen
térjek meg erre s itt időzzem,
nem ismerem meg e helyet
s árnyat találok fény helyett -
lehet; de Pest, szép ideálom,
bár megtör is majd aggkorom,
te majd felismersz akkoron
s engem megejt a régi álom.
Itthagytam lelkem, pénzemet:
elég ok, hogy szeresselek.

Simon Márton: British Petrol

Budafok, Tétény, Móricz és Csepel-Háros
Ferenc, József, Lipót, Teréz meg Erzsébet város
Gellért, Feri, Szép és Német, Kovácsi és Solymár
Bosnyák, Hősök, Város és Nép. Na hol voltál, hol nem voltál?

Ez Budapest, az a fő, talán tényleg jobb Pécs vagy Szeged,
de neked ez a város, ez a sors, ezt nyerte a sorsjegyed
Romkert Gettó Rózsadomb a Riótól a Ráckertig
olyan mintha cinkelt lenne, de kaparhatod bármeddig
Ez a város egy Herendi, csak nem látod a lomtól
Pest félálom-barkóba, ami önmagára gondol
Budapest Ádám és Éva, épp almatortát esznek
egy keresztrejtvény, ahol minden megfejtés az, h „b.meg„
Pest végtelen pasziánsz, és a gép csal vagy 100 éve
Pesten csak amit elejtesz, az kerül a helyére
majdnem Kasszandra, hiszel neki, pedig mindig téved
Pest az utolsó pohárra a legelső érved,
Pest egy Instant Kőleves, Mumus, Szimpla, Szóda,
Pest kettőfélben benne van 96 óta
Mélypont a Gödörben, Dohány, Fény és retró
a 2070-ben átadott négyes metró
Pest kínai tetoválás, ne kérdezd mi, elég a látvány
mert maximum tavaszi tekercs, bár azt hitted, h őszi sárkány,
Pest egy celeb, aki egyszerre két mozgássérült helyen áll,
Pest egy megőrült nyugdíjas, valami királyról kiabál
a Duna gyöngye, szép, színes, szecessziós gésagolyó
két tucat bronzcipő, és két tucat nosztalgia hajó
Kossuth térde, Blaha Lujza, szeles Moszkva, vérmező
Pest egy valaha legendás, ma már csak rákos rendező,
Pest szavazás, dönt helyetted, hiába tartózkodol
a szabadság, ami hatvan éve összesen egy darab szobor
Pest kétmillió főszereplő, és ki tudja, mi még
egy Mundruczó rendezte Terminátor 2 remake
Pest egy öreg, gége metszett, hazudozó koldus
de akkor is adnod kell neki, hogy nyugodtan alhass
Pest egy nagy üveg lekvár aljában elbújt szilánk
egy eretnek időjós, akit kitagadott Aigner Szilárd,
itt mindenki jobban tud és kicsit jobban gyűlöl
itt te is túlélsz, bár nem látod a parkot a fűtől
Pest szétszakadó szatyor, kevés vagy, hogy elbírhasd
egy 13 éves kurvára spóroló kisnyugdíjas,
egy keleti aluljáró, ami sehonnan visz sehova
Pest a Krsna, ZP, KP, LMP, Stex, Jehova

Itt voltál boldog. Hajnali panelerkély 10 éve, Rákoskeresztúr,
itt kerülgetted a kutyaszart, sétálva éjszakákon keresztül,
paráztál a nyugatiban hogy megkéselnek párszor,
voltál éjjeli városliget, tó, állatkert, sörsátor,
nézted a sötét Városmajort sokáig, félmeztelen
kikezdett veled egy 60 éves nő a hetvennégyesen
hallgattál tescos nejlonszatyrot zörögni a Citadellán
elsétáltál rohamrendőrök közt, a kutya se figyelt rád
vártál nőt Móriczon, Moszkván meg a Jászain sokat
néztél mindenkinél magányosabban Jóbarátokat,
locsolgattad más virágát, ettél ingyen és túl drágán,
benézett ablakodon a vár, a hetedik ker., meg a sátán,
túl sok helyen ébredtél, de a lényeget átaludtad –
hogy ha mellényúltál, Pest volt a védőháló alattad

Pest a véredbe kerül, és te odaadod neki, vedd el,
Pest naponta 2 millió orgazmust színlel,
mert senkit nem szeret viszont, de ha megölöd is meghatároz –
hát hogyan viszonyuljon az ember a saját anyagához?

Ady Endre: Budapest éjszakája szól

Budapest éji, nagy álmát hozom.
Be víg város vagy, én bús városom,
Zsibbadtan tapint fáradt két kezem,
Cigánnyal, borral, nővel érkezem.
Budapest éji, nagy álmát hozom.

Én vagyok a mámoros, kusza est.
Egy városom van: szegény Budapest.
Máshol keserű borom és söröm,
Itt számba ömlik az édes öröm.
Én vagyok a mámoros, kusza est.

Én hozom az álmot, Léthe-vizet
És Budapest ujjong, dalol, fizet.
Bizáncban is nőtt feledés moha,
De így feledni nem tudtak soha.
Én hozom az álmot, Léthe-vizet.

Itt mindenkinek utolsó tor int,
Itt a cél: esti öt vagy száz forint,
Itt estenként mind királyok vagyunk,
Holnap már letörünk, vagy meghalunk.
Itt mindenkinek utolsó tor int.

Itt mindenkit temető-láng vakít,
Itt mindenki gyászol már valakit.
Rossz asszony, váltó, betegség, kaland,
Rossz férfi, vak bűn, ártó hírharang.
Itt mindenkit temető-láng vakít.

Itt mintha a víg Halál lengene,
Szinház, kávéház, cigány, bor, zene,
Csók, ájulás, láz és mai siker,
Mit bánjuk ma, a holnap mit mível.
Itt mintha a víg Halál lengene.

Hajszás nap után éji örömök,
Kigyúlnak a szivek, ha én jövök.
Ugye, hogy jó az éji merés?
Ugye, hogy jó a vidám feledés?
Hajszás nap után éji örömök.

Holnap majd ujra jövök, érkezem,
Most a hajnal vad szagát érezem.
Bús Budapest száguldj, rohanj tovább,
Szedd össze a jövő éj zálogát,
Holnap majd ujra jövök, érkezem.