Nem tartom magam pesszimista embernek, sőt, de az utóbbi hónapok közlekedése kicsit szkeptikussá, cinikussá tett, ha a BKV-ra gondolok. Az amúgy is magas számú késéseim szorgalmasan szaporodtak, mikor a kétségbeesés határán próbáltam megkeresni a pótlóbuszok megállóit. A dugókban mondjuk a buszvezetők rendszerint zseniális hozzászólásokkal kommentálták az eseményeket, így azok valamivel kellemesebbek voltak, mint a Margit hídnál a hömpölygő embertömegben sietni. Mert az szinte lehetetlen volt. Ezekben az időkben fogalmazódott meg bennem az az érzés, ami egy glossza, e csodálatos találmány megírására késztetett. Olvassátok szeretettel. Aztán szálljatok fel a BKV-hajóra, élvezzétek az utat, és bocsássatok meg mindent tiszta szívből a szegény, szegény BKV-nak.

Pár napja – jó szokásomhoz híven – késésben voltam. Órára mentem, nem akartam elkésni. Futottam a HÉV-hez. Elértem. Felszálltam, és elfoglaltam egy napsütötte helyet az egyik ablak mellett, és elindultunk a Batthyány tér felé. Akarom mondani a Margit híd felé. A HÉV ugyanis egy ideje nem hajlandó tudomásul venni, hogy végállomása nem a Margit híd, hanem a Batthyány tér. Talán már a szerelvények sem tudják, hol is van az a híres Batthyány tér… Az öregebb kocsik biztosan lágy hangon mesélik kedves emlékeiket az újaknak, hogy „volt egyszer egy Batthyány tér…” Én sem tudom már napját, mikor jártam ott. Lehet, hogy a hétvégén elbuszozok a Batthyány térre. Vagy talán mégse – az ember nem szívesen szán 15-20 perceket az életéből egy hévmegállónyi távolságra. A másik kifogásom meg az lehetne – és lesz is minden bizonnyal –, hogy nem szeretem a HÉV-pótlókat. Valamiért nem jó érzés olyan buszon utazni, amiről ordít, hogy csak végszükség esetén engedik forgalomba, amikor már az sem számít, hogy a hátsó ajtó nem nyílik. Nem mellékesen pedig az út végére az ember lelkét is kirázza jól megszokott helyéről.
Igazából azon sem csodálkoznék, ha egyik nap bemondanák az esti hírekben, hogy a szentendrei HÉV új végállomása a Margit híd. Nem zaklatna fel senkit, a legtöbb ember valószínűleg már lemondott róla, hogy a kettes metróval folytassa útján a HÉV után. Ahogy én is.
De aggodalomra semmi ok, hisz ott a hármas metró! Igaz, egy kicsit életveszélyes, de legalább megy – emellett pedig lassan eltörpülnek olyan apróságok, mint például, hogy néha kigyullad, füstöl, nem indul el. Hogy is mondjam, belefér. Pláne egy olyan városban, ahol a felújítások során még a villamospótló autóbusz-pótló autóbuszt is bevetik néha. Biztos, ami tuti.