Mit lehet csinálni tavasszal?

Például sétálni.

Párosan, egyedül, barátokkal, apukával, anyukával, nagymamával s nagypapával, unokahúggal, kutyával vagy kóbor macskával, vagy akár a Margitsziget galambjaival.

Vagy szociokulturálisan, csoportosan.

Budapesten több szervezet is tart úgynevezett szocio-kulturális sétákat, különböző tematikák szerint. Van olyan, amelyik az épületekkel és azok történeteivel foglalkozik, van, amelyik régen élt híres emberek nyomába ered, és van olyan, amelyik a kemény valóságot mutatja meg: a várost a hajléktalanok szemével.

Néhány ezer forintba kerül egy ilyen városnéző séta, és 2-3 óráig tart. A felkészült sétavezetők tényleg nagyon felkészültek, és a felmerülő kérdésekre is szívesen válaszolnak. Idén áprilisban vettem részt először ilyen sétán. A nyolcadik kerületet fedeztük fel: a Palotanegyedet és a kerület további részeit.

A séta - ami után azt hiszem, hosszú ideig a nyolcadik lesz a kedvenc kerületem Budapesten - díjat is nyert, és az egész szocio-kulturális sétás kezdeményezést az Év legígéretesebb fiatal vállalkozása címmel jutalmazták.

A városnéző sétákról itt lehet többet megtudni:

http://www.beyondbudapest.hu/

A város megismertetését célzó projektet néhány fiatal találta ki, akik egész egyszerűen szeretik Budapestet. A nyolcadik kerület mellett szerveznek sétákat az ötödikbe is - ilyenen még nem voltam, de tervbe van véve.

A nyolcadik kerületi séta során rengeteg érdekes történetet hallottunk. Megtudtuk például, miért terjedt el, hogyPetőfi március 15-én a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavalta el a Nemzeti dalt – holott erről egyetlen feljegyzés sem született, még a költő naplójában sem. Vagy, hogy milyen funkcióban működött a Pollack Mihály téren az az indokolatlan betontömb 1991-ig, és a séta végére – kis túlzással persze – profi homlokzat-megfejtővé váltunk, ugyanis sokszor könnyen ki lehet találni a homlokzat díszítéséből, hogy kié volt egy-egy palota.

Az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemnek otthont adó egykori Festetics palota nem szép, hanem gyönyörű. Nem sokkal szebb, mint a korabeli többi épület – a korban eléggé ott volt az építészet, hogy úgy mondjam, ritkán lőttek mellé –, inkább arról van szó, hogy mivel felújították, teljes valójában láthatunk mindent, nem kell a romos részeket a fantáziánk segítségével kipótolnunk. A nyolcadik kerületben sétálva egyébként is érdekes megfigyelni – vagy Budapest bármelyik másik részén –, hogy a nagyjából ugyanakkor épült házak között mekkora különbségek vannak: az egyik néhány éve lett felújítva, míg a másik hűen őrzi a háború és ’56 golyónyomait és a lefele mutató nyilat az OH felirattal – ez jelezte a világháború alatt, hogy hol van óvóhely.

A helyzet az, hogy nagyon szeretem Budapestet - igazából egyre jobban és jobban - és szeretném minél jobban megismerni, mert tele van elképesztő helyekkel, történetekkel. Csak valakinek el kell őket mesélniük. A szocio-kulturális séta pedig pont ezt teszi.