Tavasz van, nagyon, most már tuti.

Ennek örömére írom ezt a tavaszköszöntő blogbejegyzést.

Hogy mire alapozom, hogy tavasz van? Az egyik dolog, hogy március van. Egy másik dolog viszont engem jobban meggyőzött (énmárnemdőlökbeahónapoknak alapon): az Erzsébet híd környékén ugyanis kivirágzott egy fa. Fehér virágszirmokba borulva áll, és csak áll, és valami elképesztő illatot áraszt maga körül, ami bizonyos időközönként megcsapja az ember orrát, totális meglepetést okozva. Mert, hát ki van hozzászokva a virágillathoz Budapesten? Én tutira nem.

Pár napja, este sétáltam el mellette, miután végignéztem, ahogy egy részeg fiatalember a lábával próbált meg kiborítani egy szemetest. Többször is próbálkozott vele, s miután harmadik nekifutásra sikerült, nevetni kezdett, és büszkén tekintett körbe, azonban senki nem nézett rá vissza. Szomorú látvány volt. Ezután körülbelül fél perccel láttam meg a már említett fát, és nagyon éles váltás volt. Mint mindenki másban, bennem is sokszor ébresztenek fel emlékeket az illatok. A virágzó tavaszi fák – meglepő módon – a tavaszt juttatják eszembe, különösen az estéket. Az esti Budapesten sétálva ilyenkor minden olyan más lesz. A fények mintha sárgábbak lennének, és az illatok, azok teljesen mások. Minden évszaknak megvan a maga illata, sokszor próbálom meg összerakni, miből áll „az a tipikus télszag”, vagy amire azt mondjuk, hogy „nyárillata” van. Vagy lehet, hogy csak én mondom, mindenesetre nekem ez egy hosszú távú projektem: összeszedni az évszakok illatainak összetevőjét. Egy kicsit elborult terv, sebaj. Vagy talán valaki már meg is fejtette ezeket? Jajj nekem.

Meg különben is, tavasszal annyi minden jó történik. Meg nyáron, meg ősszel, meg télen is, de most tavasz van, ezért nyilván a tavaszról fogok beszélni, mert az most olyan aktuális, még én se szoktam meg, hogy március van – igaz, a 2015-öt sem.

Tehát tavasz van. A város meg tele van jó programokkal. Például jobbnál jobb koncertekkel. A múlt héten két nap alatt két olyan jó koncerten voltam, hogy ha nyárig már csak fele ilyen jó koncertekre megyek, már mondhatom azt, hogy idén tavasszal csupa jó koncerten voltam.

Nemrég voltam egy random koncerten is. Nekem mindenesetre az volt: én csak gyanútlanul beültem néhány barátommal egy sörre, erre odabent valami irgalmatlanul jó zene szólt, egy srác énekelt, volt gitár, egy lány meg egy dobozon dobolt. Mondom én, hogy elképesztő ez a tavasz!

Meg ez a zene is, én nem tudom megunni, ez van.

Koncert után mentem hazafelé, és elhaladtam egy kollégium mellett. Szeretem a régi épületeket, ha megtetszik egy,  jól végignézem. Ahogy néztem az ablakokat, az egyik emeleten észrevettem, hogy egy pár épp megöleli, aztán megcsókolja egymást. Csak a körvonalaik látszottak, az egész olyan volt, mint egy festmény. Vagy valami filmjelenet.

Szóval itt van ez a tavasz dolog, kezd ébredezni a természet, gyűlnek a szabadtéri programok, múlik a kezdeti mindenkit falhoz vágó tavaszi fáradtság, és lehet menni ki a szabadba: koncertre, kirándulni, sétálni, biciklizni.

Vagy csak úgy lenni, és élni bele a tavaszba. Engem például annyira feldob az egyre melegebb idő, hogy már egy séta is boldoggá tesz, amikor nem érzem azt, hogy belefagyok a levegőbe. Ami azért nem hátrány.

Ezt az erősen szubjektív hangvételű irományt egy kellemes kis zenével zárom, a továbbiakban pedig visszatérek a király budapesti programokhoz, helyekhez.

Az van, hogy engem a tavasz idén olyan jól érintett, és olyan jókor jött, hogy nem tudtam szó nélkül hagyni. Úgyhogy helló, tavasz, jó, hogy jöttél.